Hazai Fintech - a felhasználó szemszögéből

Hazai Fintech - a felhasználó szemszögéből

Élet csak a Revolut használatával. (2 havi teszt eredmény)

2021. május 05. - Hovi72

Régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy el kell (ene) engedni a hazai bankot, bankokat. Dühít, hogy drágán, s hibásan teljesítenek. Kipróbáltam majd mindet, s mindenütt van valami bibi, vagy rejtett költség.

Célom: a bankolási költségek minimálisra csökkentése. Nem azért, mert a fogamhoz verem a garast. Sokkal inkább azért, mert nem kapom meg a pénzemért azt a szolgáltatást amit elvárok. (Pl a Revoluton szívesen fizetem a prémium tagságot, mert kapok cserébe annyit, ami számomra megéri)

Adott egy átlagos család, egy középiskolába készülő gyerkőccel. Adott két fizetés. (Igen, szerencsés vagyok)

Ami kell:

  • egy számla amire a bevétel érkezik (ez egyelőre csak hazai bank lehet)
  • 3db bankkártya (lehet virtuális is �)
  • netbank vagy app ahol látható az egyenleg / költekezés
  • lehetőleg mindezt a legkisebb költségen

Nem túlzó igények. 

A hazai számla:

KH bank. Alap számla. Ide érkezik a két fizetés s innen megy a lakáskölcsön. Emiatt nem kihagyható, de költsége csökkenthető. De mik is ezek a költségek?

  • bankszámla alap díj. 1.780Ft, mely felezhető ha bizonyos összeg jön a számlára. Tehát 890Ft mindig van
  • 2db bankkártya éves díj. Kb 8-10 ezer Ft
  • Értesítő sms-ek 37Ft/db. + havidíj. (szabadrablás kategória) Persze, lemondható, de kell a biztonság. 
  • Átutalások költségei. Havi 5db 20.000Ft alatt ingyen, utána tr illeték.

Ez bizony éves szinten majd 50ezer. Sok, nagyon sok. (havi 50-60 sms-el számolva a bankkártyás vásárlások után)

Nyáron jött az ötlet: prémium csomag. min.500ezer havi bevétel + 100ezer havi kártyás vásárlás esetén a havidíj 0Ft. Ok, ez két fizetésből megvan. S a kártyás vásárlás is simán. (KP-t abszolute nem használunk) Tehát havidíj kilőve.

E csomagban ingyenes két betéti kártya. Ok, kártyadíj is kilőve.

Átutalás havi 30db 20ezer összeghatárig díjmentes. Ez is jó, de nem használom. 

De sajnos az sms-ek nem ingyenesek, push meg nincs. Na, ezt a költséget kell még lefaragni. Mivel mindenhol kártyát használunk, azért 2ezer Ft havi sms díj jön össze. Ezt elengedni nem lehet (igen, a biztonságérzet)

Itt jött képbe a Revolut. Bár előfizettem még korábban a prémium, csomagra, de az ingyenessel is ki lehet maxolni a költségcsökkentést. Lássuk hogyan:

 Legegyszerűbb, ha fizetés után mindent átdobok a Revolutra. Hát... de hallani ezt-azt... így óvatos duhaj üzemmódban nyomom. Apránként topupolok. Igen, de minden egyes feltöltésnek 37Ft az ára a KH sms-ek miatt. Ez havi ~20db feltöltés esetén 740Ft. Alakul, mégsem 2ezer. De ennyi se legyen. Van ugye 30 ingyenes utalás (20ezer alatt). Ez így ingyé van. Öröm és boldogság. Csak nem teljesen. Ugyanis a KH-nak kell havi 100ezer kártya használat a prémium kedvezmény miatt. Így havi 2x 50ezer kártyás feltöltés. 2x37 Ft. Azért ez már elviselhetőbb. Prémium feltétel a KH felé teljesítve és a Revoluton sincs egyszerre sok pénz. Király.

Napi használat:

Adott 2db virtuális kártya a Revolutban. Egy a nejem telefonján GPay alatt, egy pedig nálam szintén GPay. (egy számla, s tudom majdnem szabályos)

Gyerkőcnek Revolut junior. Teszek rá neki amennyi kell. Vissza is vehetem, s látom mennyit s mire költ. Ez is király. (a nejemet is látom �)

Minden számla elektronikusan jön. Neten, kártyával lehet fizetni. (Revolut ezt is viszi, Simple app-QR kódos fizetés) Két számla van amit utalni kell, az meg hál istennek 20ezer alatt van. A lakáskölcsönt meg ingyé vonják.

Az első hónapban csak óvatosan töltöttem, s használtuk. Csak élelmiszerre. De áprilisban, már minden a Revolutról ment. A heti nagy bevásárlás, a napi kávézás, kajálás, cigi... szóval minden. Mind a nejemnek, mind nekem mindenütt ment a GPay a Revoluttal. Kezdve az élelmiszer áruház-tól, az automata pénztáron át, s sarki zöldségesen keresztül a mediamarkton át a benzinkútig. (automata benzinkút nincs nálunk, ott nem teszteltem)

Egyszóval tejes siker. A korábbi évi majd 50ezres banki költségből így marad évi 888Ft sms-díj. Hm, nem rossz. Ok, adjuk hozzá a Revolut prémium csomag árát is. Ez nekem most 1.699Ft) Így lesz kb évi 21ezer. De ez nekem már a bőven megéri kategória.

Persze benne van a pakliban (főleg most) mi van ha kidől az ember, s nem teljesül a prémium feltétel a KH-nál? Igen, itt jöhet képbe a Wise. (ad magyar számlaszámot) de erre még aludnom kell párat.

 Kíváncsian várom, sőt(!) örömmel fogadom a kérdéseket, megjegyzéseket. 

Éljen a Fintech!

 

Megérkezett a Google Pay... nagyjából... :(

Pár napja robbant a hír: Megérkezett a Google Pay hazánkba a Mastercard jóvoltából. Ezzel volt tele az internet. Öröm s boldogság. Ja, mégsem. Vagyis nem teljesen...

Miről is van szó? Használhatjuk most már hivatalosan is a Gpay-t a Curve, Revolut, TransferWise s Monese kártyákkal. Vagyis külföldi fintechek kártyáival. A hazai bankok egyelőre még nem mozdultak rá. 

De sajnos nem teljesen kerek a történet, ugyanis a megvalósítás picikét felemásra sikeredett. Ugyanis a play áruházból továbbra sem érhető el a GPay app. Vagyis a telefonra csak "bűvészkedve" tehető fel. S ha fel is bűvészkedjük, 1-2 nap s tiltásra kerül a legtöbb telefonon. De végül is az appra nincs is szükség. Anélkül is működik. (android 10-be már be van építve. 9-be nem tudom, nincs olyan telefonom).

Szóval ha van pl Revolut fiókod, ott a kártyáknál már fel ajánlja hogy beteheted a GPay-ba. De honnan tudom hogy benne van? Illetve ha több kártyám is van, a GPay app nélkül honnan tudom melyikkel fizetek. Hát ez az. Itt jön a dolog kacifántos s szomorú része.

Beállítások-->Google-->Fiókszolgáltatások-->Google Pay. Itt látod a kártyáid, s itt tudod kiválasztani melyiket is szeretnéd használni. Nem túl kényelmes ugye? S csak bonyolítsa a dolgot, ha más mobiltárca is van a telefonodon. Ugyanis GPay app nélkül csak akkor tudsz fizetni a GPay-al, ha az NFC beállításoknál azt teszed alapértelmezetté. Ha más bank mobiltárcáját is használod, akkor bizony itt, az NFC beállításoknál kell váltogatnod. Bár van olyan beállítás is, hogy az előtérben futó alkalmazás előnyben részesítése, de a tapasztalat azt mutatja, nem mindegyik hazai mobiltárca működik így.

Szóval megérkezett... A mezei usernek akinek csak pl egy fizetési megoldása van annak ok. De ha több tárca, vagy több kártya...nos akkor az még a magamfajta megszállott fintech rajongónak is sok. Sajnos nagyon messze vagyunk még az Apple megoldásától. 

Igaz, kész van már az új GPay. De egyelőre csak USA only. S ki tudja mikor ér ide hozzánk, s ha ideér, akkor sem minden szolgáltatás. 

Úgy gondolom: ha valamelyik hazai bank "rámozdul" végre a GPay-ra, akkor talán lesz némi előrelépés. Bár itt adja magát a kérdés: az a bank, amelyiknek már eleve van mobiltárcája, rá fog e mozdulni???

Készpénz mentes élet? Igen lehet, némi kompromisszummal.

Még a mobiltárcák megjelenése előtt eldöntöttem, amit lehet kártyával fizetek, s nem használok KP-t. Egyrészt mert nagyon hiszek s bízom a digitális világban, másrészt mert egyszerűen kényelmesebb ez a fizetési mód. S nem utolsó sorban mindig látom hová mennyi ment el, s ami a legfontosabb: mennyi maradt. 

Fontos megjegyeznem: a család minden bevétele számlára érkezik, így alapból ott van a pénz. S nem zavar, ha a "nagy testvér" látja hová s mennyi megy. Ez azért írom, mert hallottam már párszor: azért jobb a kp, mert nem látják honnan jön, s hová megy. 

Mivel nagyvárosban élek, könnyebb dolgom van, hiszen több vagy elfogadottabb a kártyás fizetések lehetősége. Ma a mobiltárcák korában már a pénztárcám is több mint egy éve a szekrényben pihen. Nem hordok magammal sem kártyákat, sem kp-t. Na jó, majdnem: van egy húszezres az irataim közt valahol, arra az esetre, ha végkép nem megy máshogy a fizetés. Ezt még tavaly tavasszal vettem ki az ATM-ből. Nos, azóta nem volt kp a kezemben. 

Nos, hogy is néz ki ez a KP mentesség a mindennapokban:

Számlák: (teljesen kp mentesen)

Minden számlát elektronikusan kapok, s a neten fizetek kártyával. Simple+QR, BARION, Simple+kártyaadatok.OTP webfizetés. Azért ennyiféle, mert a szolgáltatók nem egységesek. A legtöbben már használják a Simple rendszerét, ahol QR-kóddal lehet fizetni a Simple alkalmazásból. Ez a leggyorsabb s legegyszerűbb. Jó 1,5 éve az utolsó közmű szolgáltatóm is átállt a kártyás fizetésre s az elektronikus számlára. Előtte jött a csekk, de azt is az Icsekk appal rendeztem. Így fizetés után nem sokkal, mikor beesett minden számla, szépen leülök a gép elé, s sorban befizetem a számlákat. Kényelmesen 1/4 óra alatt megvan. Ez pipa.

Jöhet a jogos kérdés: miért nem csoportos beszedés? Hm, mert nem szeretem. Ennyi. Jobb szeretem, kontrollálni a fizetést. A csoportosnál előfordulhat hogy nem annyit emelnek le, amennyit kellene, aztán lehet futni a köröket. Igen, jártam már így egyszer. Azóta oda a bizalom.

Tehát majdnem mindent kártyával. Van a közösköltség + a szemétdíj. Ez marad utalással.

Elmondhatom, hogy a postaládám ritkán kell kinyitnom. Csekkek nem jönnek csak évente 2db. (Súlyadó) Azok meg mennek ugye a QR kóddal. Postára is csak ezer évente járok. Ha pl ajánlott levél jön. De akkor is használom a  posta alkalmazását (mely ahhoz képest hogy a posta csinálta nagyon jól működik) s előre foglalok időpontot, így nem kell várnom sosem. Max pár percet.  

 Heti / napi bevásárlások +egyéb napi kiadások (teljesen kp mentesen)

A heti nagy bevásárlásra szupermarket. Itt egyértelmű a kártya. A napi / két napi kisebb dolgok (pékárú) a pékségben vagy a kisebb (nem szuper) marketben. Itt is ok a kártya. Bár ha estefelé kellene friss pékárú akkor már csak egy pékség van a közelben. Na ott 500Ft alatt nem engedik (!!!) a kártyát, de ezt az akadályt is szoktam venni. 

KV- egy ital a haverokkal szintén kártyás. Van akivel felváltva hívjuk meg egymást, van hogy ki-ki a sajátját ugye. Ebben az estben vagy fizet mindenki külön, vagy valaki egyben aztán szétdobjuk. (éljen a Revolut)

Tankolás az autóba szintén kártya, nincs gond. 

 Zsebpénz a gyereknek: Revolut junior. Tanuljon csak az a kölök. :) 

Nagy ritkán utazunk vonattal, a jegy itt is megvásárolható online. 

Más így hirtelen nem is jut eszembe. De sajnos nem 100%-os a siker:

Ahol KP nélkül nem megy...

Az iskola. Osztálypénz a kirándulásra, a ballagtatásra, a díszítésre..stb. Itt nincs mese, KP kell. Bár, tudok olyan iskoláról, ahol van az osztálynak erre számlája. Nálunk sajnos nincs.

S a másik nagy KP fogyasztó: a FODRÁSZ. Bár mindig javaslom neki mikor ott vagyunk, hogy Revolut vagy az egyszerű POS, de eddig nem jártam sikerrel. Ő tudja, mi éri meg neki. 

Ezt a két tételt leszámítva, teljes a KP mentesség a családban. Mindenkinek van saját kártyája (mobilban is) s had szóljon. 

S hogy mi a kompromisszum? Egy dolog: ahol nem lehet kártyával fizetni oda nem megyünk. Van helyette más. Ez a nagyváros előnye. S ha minden kötél szakad, s kell a kp? Igen van ilyen. Akkor szerencsére ingyen lehet KP-hez jutni bizonyos határig. De nekünk jó 1,5 éve nem kellett. Jövőre pedig még annyira sem, hiszen majd mindenütt lehet majd valamilyen KP-mentes fizetést használni.

Aki figyelmesen olvasott, abban felmerülhet a kérdés: 1,5 éve nem vettem ki kp-t, akkor hogyan megy a fodrász meg a suli??? Nos, egyszerűen. Tavaly tavasszal költöztünk, akkor kellett KP sok mindenre. Ami maradt, azóta is tart. No nem azért mert milliók vannak a kispárnába varrva, hanem mert tényleg ritkán s kevés kell. 

 

Curve a mindennapokban...

A harmadik ismert fintech a Curve. Ahogy a szlogenjük is mondja: "egy kártya mind felett".

Mit is jelent ez? Van egy kártyánk, s hozzá egy mobil aplikáció. Az app-ban felvehetünk MC és VISA kártyákat. A Maestro-t nekem nem sikerült. Ha ez megvan, csak egy kártyát kell magunknál hordanunk, a többit otthon hagyhatjuk. (optimális esetben)

Az app-ban kiválasztjuk melyik felvitt kártyát "szimulálja" a Curve, s olyan mintha azzal fizetnénk. Természetesen ha csak egy fő kártyánk van egy hazai pénzintézetnél, sok értelme nincs a dolognak. De ha több, vagy sok...nos akkor a Curve a mi barátunk. Minden felvett kártyánál beállíthatjuk a pénznemet. Nálam pl fent vannak a hazai bankok kártyái HUF-ban, egy Revolut virtuális kártya szintén HUF-ban, s egy másik Revolut virtuális EUR-ban. Így ha külföldön vagyok, vagy  Euróban szeretnék fizetni, akkor a megfelelő pénznemre beállított kártyát választom ki. De ez sem kötelező. A Curve is tud váltani (s nem is olyan rosszul). Tehát mehet nyugodtan EUR terhelés a HUF kártyára is.

Az alap szolgáltatás itt is ingyenes, de lehet fizetős csomagot is választani. A különbségek a csomagok közt az alábbi képen látható.

curve.JPG

 Eltérések a havi / éves limitekben (vásárlás, kp felvét) az átváltási árfolyamban s a visszatérítésben vannak. Ezen limitek induláskor alacsonyabbak, ahogy használjuk a kártyát, majd szép lassan emelkedik. De figyelni kell, hiszen limitálva van az összeg is, hogy mennyit vásárolhatunk a Curve használatával. 

Az ingyenes csomagban három üzletet választatunk ki (van Lidl meg Tesco is) ahol minden vásárlás után 1% visszatérítést kapunk. Ez egy virtuális kártyán gyűlik, amit e kártyát beállítva fizetésre, le tudunk vásárolni. 

Érdekes még, ha több hitelkártyánk is van. S ezek más más kategóriára adnak visszatérítést. Jól jöhet ilyenkor a kártyák váltogatása. Tovább fokozhatjuk a "zsonglőrködést" ha használjuk az un "Back in time" funkciót. 90 napig a vásárlást át lehet tenni egy másik kártyára. Pl mert a vásárlás után jöttem rá, hogy jobb lett volna a másik kártya, mert azon pl több a visszatérítés. Vagy egyszerűen csak a hitelkártya fordulónapja nem jó az adott vásárlásra. Ebben az esetben, az eredeti vásárlás átterhelődik a másik megadott kártyára, az eredetin pedig sztornó lesz majd visszatérítéssel. Fontos tudni: ez nem 1-2 perc. Az új terhelés azonnal megtörténik, a visszatérítés rendszerint pár nap alatt. 

A Curve alatt betett kártyák terhelése online vásárlásnak számít. Ezért nem árt figyelni a kártyák online vásárlási limitjeire. 

Megbízhatóság:

Azt kell mondanom, nem 100%. De hát mi az a mai világban. Velem is fordult már elő párszor hogy nem sikerült a vásárlás, a POS terminál elutasította a fizetést. Legtöbbször másodszorra már sikeres volt, de olyan is előfordult hogy az sem. Ilyenkor ha nincs nálunk másik kártya,  (s miért is lenne, hiszen ez a lényege a dolognak) akkor bizony kellemetlen a szitu. Ami viszont ezen felül még bosszantó: hogy a sikertelen fizetés dacára, beterhelődhet a fizetés a csatolt kártyára, mintha sikeres volna. Jön a Curve appban a jelzés, hogy sikerült. Sőt az alatta lévő kártya bankja is jelzi hogy sikeres volt a vásárlás. (sms vagy push ugye) Csak a POS terminál mondja hogy DE NEM. Vagy csak a második fizetés volt sikeres, de 2x terhelik meg a kártyát. Hát, elsőre ilyesztő majd dühítő. De nincs baj. Általában pár perc, rosszabb esetben pár nap s visszatérítik ezen tranzakciót. Ha mégsem, az ügyfélszolgálat segít. Nekem még nem okozott ez kárt. Inkább csak némi izgalmat. 

 NFC-s fizetés (mobiltárca)

Android alatt látom csak értelmét. Hiszen IOS alatt majd minden hazai bank s külföldi kártya betehető a Wallet-be.

Sajnos Android alatt tükrözni kell. Magyarországon nincs hivatalosan GPay. Úgy kell rá "hegeszteni" a telefonra. S ez mindenkinek saját döntése, hogy vállalja e az ezzel járó kockázatot. Hiszen azért csak a pénzünkről van szó. Ha a válasz igen, akkor sem biztos a siker. Ugyanis nem minden Curve kártyát lehet betenni a Gpay alá. A régebiek általában mennek (ott sem mindegyik) az újak kevésbé. Ennek oka a kártya lokalizáció. De ha elfogadja a GPay, akkor működik gond nélkül. Hónapokig használtam így a Curve-t. Az appban szépen mutatja hol mikor mit fizettem. Mutatja a Gpay is s a Curve is. Szépen láthatod a költéseid. Több mint egy éve használom napi szinten a Gpay-Curve-Revolut combót. (a Revolut egyelőre csak így használható mobiltárcában) S igen, előfordult párszor hogy nem működött. De szerencsére van más kártyám is a telóban, s van hazai bank mobiltárcája. Így azért nem égsz be nagyon. Csak kicsit, mert mindenki azt bámulja, mit bűvészkedsz a telefonnal, ahelyett hogy fizetnél s mennél már tovább. 

Egy jó kis összegző leírás a működésről s a limitekről. 

 

 

 

TransferWise a mindennapokban...

 A TransferWise (továbbiakban TW) is egy külföldi fintech. Hasonló mint a Revolut, de mégsem ugyanaz a kettő. Sőt... Mivel ezt ritkán használom, egy kevésbé részletes leírást tennék közzé. 

A TW-t is tudjuk napi szinten használni, de a cég fő profilja a pénzküldés, helyesebben az utalás. Másik fő különbség a Revoluthoz képest, hogy ez a cég nyereséges. Legfőképpen azért, mert nem ingyenes. A számlanyitás az. Nincs havi díj sem, de az utalásokért (sőt) a feltöltésért (topup) fizetni kell. Átlátható, egyértelmű díjakkal dolgozik. Nincs semmi rejtett, vagy követhetetlen költség. Akár utalást indítasz, akár feltöltést máris mutatja mennyibe fog ez neked kerülni, s ha ez neked megfele, mehet a tranzakció. Nemrégtől van magyar bankszámlaszám is, ami csak a tiéd, tehát nem gyűjtőszámla mint pl a Revolutnál. Az utalás (elsődlegesen a hazai HUF-HUF) nem minden esetben versenyképes a hazai bankokkal. Többféle számlacsomag létezik a hazai bankoknál. Vannak "ingyen" utalások is, vannak x db ingyen utalások, s vannak ahol minden egyes utalásért fizetni kell. Nos a TW-nél is minden egyes utalásért fizetni kell. Az előnye akkor mutatkozik meg, ha külföldi számlára szeretnénk utalni. Meg merem kockáztatni: itt minden hazai bankot ver. 

Jómagam ritkábban használom. Néha egy-két vásárlás, de főleg pénz utalás külföldre. "Enni nem kér" ha nem használod, de ott van ha kell. 

Természetesen itt is lehet kártyánk. Jóformán mindenféle pénznemben. Vásárolhatunk vele. Itt is van kimutatás.

Van app Androidra s IOS-re is. Ha nem is olyan "csicsás" s sokoldalú mint a Revolut.

screenshot_20201106_223034_com_transferwise_androidxxx.jpg screenshot_20201106_223149_com_transferwise_android.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A weboldaluk teljeskörű. Ellentétben a Revolutal, ahol csak a számlatörténet / egyenleg s a kártya adatok tekinthetőek meg. 

tw3.JPG

rv1.JPG

Ami nagyon örömteli: megy a GPay vele. Tehát a TW kártyát be tudjuk tenni a GPay alá, s működik is.

Mint korábban is írtam, óvatos duhaj vagyok. Itt sem tárolok sok pénzt. S ez természetesen nem az jelenti, hogy ne lenne megbízható. A TW-ről nem hallottam vagy olvastam a Revoluthoz hasonló zárolásokról. 

Fontosnak tartom leszögezni: a Revolutról sem állítom hogy nem megbízható. Nekem gond nélkül működik. Nem zároltak, nem tünt el pénzem. De úgy gondolom, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy vannak ilyen hírek is. 

 

 

Fintech oldalak fórumok...

Akik szeretnének elmélyedni a hazai fintech világában, íme néhány oldal s fórum amit ismerek:

Weboldalak:

https://fintechzone.hu/

Nagyon profi oldal. Hírek a fintech s bankok világából. Webináriumok, Fintechshow. Banki szereplők. Ha tudni szeretnéd merre tart a hazai fintech s banki szektor, itt a helyed. 

https://fintechradar.hu/

Fintech s pénzügyi hírek a világból s hazánkból. 

https://fintech.hu/

Hírek, posztok, podcastek, videók. "A legfontosabb információk egy helyen a fintech szektorról. Tudásportál Neked."

Fórumok - Blogok:

Érintésnélküli fizetési megoldások - PayPass via NFC

CURVE - "All your cards in one." Minden bankkártyád egyben.

Transferwise

Revolut

FinTech - Financial Technology - digitális pénzügyi szolgáltatások, szoftverek, rendszerek megbeszélése.

[Divinity:] Google Pay használata Magyarországon

Érintésnélküli fizetési megoldások - PayPass via NFC

FinTech - Financial Technology - digitális pénzügyi szolgáltatások, szoftverek, rendszerek megbeszélése.

Facebook csoportok:

Transferwise Hungary nyilvános csoport

Magyar (nem csak)Revolut csoport privát csoport

Revolut felhasználók Magyarország privát csoport

Fintech használók közössége (Revolut, Transferwise, Curve stb.) privát csoport

Természetesen a teljesség igénye nélkül. 

Revolut a mindenapokban...

Jó két éve regisztráltam a Revolutra. Először csak kíváncsiságból. Majd ahogy egyre jobban megismertem, elkezdtem jobban "belakni" s ma már napi szinten használom. Óvatos duhajként nem tartom rajta a vagyonom, de még a fizetésem sem. Hallani sajnos negatív híreket is a cég felől. Itt most a zárolásokra gondolok. Nem tudok, s nem is szeretnék állást foglalni abban, mennyi ezen híreknek a valós értéke. De ahogy mondani szokták: nem zörög a haraszt... 

A mindennapi használat:

Mint írtam, nem tartok rajta nagyobb összeget. Sőt, van hogy naponta töltöm (topup) a fő hazai számlámról. Ez (eddig) ingyenes, tehát akár naponta is mehet. Midig annyit (vagy egy picivel többet) teszek rá, amennyire adott napon szükség lehet. Ha beüt a baj (kitudja) max pár 10ezret bukom. Persze ez sem lenne kellemes, de azért a család nem hal majd éhen. 

Szóval eleinte csak néhány vásárlás főleg online. Ingyenes fiók. Eldobható kártya a webes vásárlásokhoz. Azt gondolom, ettől nagyobb biztonság jelenleg nincs. Majd bejött a junior kártya. Nosza, gondoltam, a 14 éves fiamnak ez pont jó lesz, hogy beletanuljon a pénz s főleg a kártyás fizetés világába. Igen ám, de ehhez minimum egy fizetős fiók kellett. Így lett akciósan egy évre prémium tagságom. (persze utána nem sokkal az ingyenesben is lehetett juniort igényelni). Tetszik hogy hipp-hopp át tudok rakni pénzt a fiamnak, s ugyanúgy vissza is. Aztán elkezdtem használni rendszeres havidíjjak fizetésére is. Pl, Google szolgáltatások (Családi tárhely, YouTube prémium, Office365 havi előfizetés  s a fiamnak az Xbox live) Tetszik, nagyon tetszik, hogy mutatja az app, hogy mikor lesz a következő összegek leemelése a kártyáról, s ezek külön-külön, de összegezve is mennyibe fognak kerülni. Látom, mennyi pénzt kell rajta hagynom, hogy sikeresek legyenek ezen fizetések. Természetesen az is látszik, mikor mire mennyit költöttem. Azt gondolom, ez a csúcs. Sajnos a hazai bankok egy appja sem nyújt ilyen, vagy ehhez hasonló szolgáltatást. 

A Covid előtt sokat megfordultam külföldön. Utazás (sőt bevásárlás) előtt csak átváltottam a forintomat euróra (az a híres majdnem középárfolyam) , s kényelmesen használtam kint a kártyát. 

Minden közüzemi számlám online jön. S ugye lehet fizetni ezeket kártyával. A Simple appban bent a kártya, aztán QR-es fizetés. Persze, erre lehet használni bármilyen haza kártyát is. Igen, de az akkor nem látszana a Revolut elemzésében. Akad egy-két tétel amit utalni kell. Ez is a Revolutról megy. S eddig nem volt gondom vele. Persze nem azonnali az utalás (AFR) de másnapra ott van. Megkapja a szolgáltató, ez a lényeg. 

Szóval napi vásárlások, számlafizetések, utalások. 

Kipróbáltam még:

Egyszer, pusztán kíváncsiságból a részvény kereskedést is. Nem értek hozzá, nem is érdekel, de a kíváncsiság ugye. Vettem Tesla részvényt kőkemény 10$ értékben. Aztán 1,5 hét múlva eladtam. Gazdagodtam 0,28$-al. Micsoda nyereség! De legalább ezt is kipróbáltam. Aztán hatalmas összegeket fektettem aranyba s ezüstbe. Ezer-ezer forintot. Érdekes látni, hogy a (nagy) befektetésem értéke mozog ezerkilencszáz akárhány forint. s kétezer egynéhány forint között. :) Szóval ez még megvan, de tartok tőle, nem ebből fogok meggazdagodni. 

S ott a széf! Mekkora húzás. Nálam be van állítva, hogy minden egyes fizetést kerekítsen fel százas nagyságrendben. A kerekítésből adódó összeget pedig elteszi nekem a széfbe. (apró a neve)  Így az egyenlegem mindig kereken százra végződik, a széfben pedig gyűlik az apró. Lehet célt is beállítani (adott összeg) lehet gyűjteni valamire. Nálam 5ezer van beállítva. S mikor elérem veszek magamnak valamit belőle, mert olyan ügyi voltam.  

Nagyjából ennyi a használat.

Ami tetszik:

  • az alkalmazás sokszínűsége
  • gyors pénz feltöltés (topup)
  • gyorsan tudom áttenni a pénzt a fiamnak, ugyanolyan gyorsan vissza is.
  • kimutatás- mikor mire mennyit
  • előrejelzés -mikor s milyen kiadás várható
  • a virtuális egyszer használatos kártya - a legnagyobb találmány. 
  • kártyák fagyasztása-feloldása
  • a széf -ez is mekkora már
  • Junior kártya

Ami nem tetszik:

Nos, hát ilyen nem nagyon akad...működik s kész.

  • amikor még kártyát használtam, előfordult hogy mondták: Revolutal nem lehet fizetni. (ez nem a revo hibája)
  • nincs GPay. - Gpay-Curve-Revolut kombóval lehet használni mobilfizetésre. IOS alatt persze simán megy
  • a félelem(?) hogy mi lesz ha zárolnak. Sok ilyet hallani. S igaz olyat is, hogy csak pár napig tartott. 
  • Lehetne egy komolyabb webes felülete is, mint pl a TW-nek
  • az ügyfélszolgálat elérése. Nekem 1x kellett, de akkor segítettek ügyesen. S ugye csak english.
  • eddig 1x hagyott cserben kártyás fizetésnél, de ott volt a telóban a többi. :)

Elfogult lennék? Lehet. De miért is? Mert nekem "csak" működik, s használom is. 

Hát... "röviden" ennyi. 

Köszönöm ha végig olvastad. S várom a kommenteket. Jöhet hideg meleg.

 

Indul a blog...

Üdv minden Fintech érdeklődőnek.

Nagy fintech érdeklődő, sőt rajongó lettem az utóbbi időben. Sokat olvasok, hallgatok a témáról. S használom is ezen új forradalom majd minden vívmányát. Revolut, Transferwise, Curve. Hogy csak a legelterjedtebbeket említsem. Majd minden hazai banknál van számlám (igen, ennyire őrült vagyok) tesztelgettem, összehasonlítom őket. 

Használom a mobilfizetést Android alatt, de van IOS készülékem is. (azon nem kihívás)

Ezen blogon szeretném megosztani élményeim, tapasztalataim. Remélem vita / párbeszéd indító témákat tudok majd hozni. 

Kérlek, ha téged is érdekel a hazai Fintech világa, csatlakozz hozzám egy jó kis dumára.

Hovi.

 

 

süti beállítások módosítása